|
Könyvajánló [a könyvborítók rákattintva nagyobb méretben is megtekinthetők]
„Szülők, szakemberek és a politikusok egyaránt aggódva figyelik a fiatalság helyzetének jellemzőit, különösen a veszélyeztetett helyzetben nevelkedő fiatalokét. Napjainkban a fiatalkori bűnözés, a szenvedélyszerek fogyasztása, az iskolai problémák, a fiatalkori terhesség, és még sok egyéb tünet körvonalazza a problémákat. A generációk közötti viszony változóban van, amelyet nem segít, ha a közbeszédet tematizálja néhány olyan súlyos bűncselekmény elkövetése, amelynek elkövetői gyermek‐, és/vagy fiatalkorúak. Azt azonban ezekből az ügyekből is megtudjuk, hogy az elkövetők mögött sikertelen iskolai pályafutás áll, családi helyzetük többoldalúan hátrányos, sivár családi és kortárskapcsolataik vannak. Mi, szakemberek is ekkor szembesülünk azzal, hogy milyen keveset tudunk a fiatalok antiszociális magatartásának, sodródásának befolyásolási lehetőségeiről, és kiderül, hogy mennyire hiányoznak a fiatalkori bűnözés alakulását feltáró hazai empirikus kutatások.
◊◊◊◊◊◊
„A resztoratív szemléletű fogvatartás gondolata új paradigmaként kiutat kínál a hagyományos büntetőrendszer zsákutcájából. E szemlélet támogatóinak ugyanakkor ügyelniük kell arra, hogy a szakma és a közvélemény ne úgy tekintsen erre a módszerre, mint ami minden problémára megoldást nyújt. A resztoratív »mozgalmat« gyakorló szakemberek indították el, most azonban már a kutatókon – például a MEREPS projekt munkatársain – a sor, hogy konstruktív és kritikus megközelítéssel rendszerezzék és értékeljék a resztoratív szemlélettel kapcsolatos eredményeket és lehetőségeket. A könyv a kutatókat és a terepen dolgozó szakembereket egyaránt arra inspirálhatja, hogy tovább dolgozzanak a resztoratív folyamat előmozdításán.”
Dr. Martin Wright
a Howard League for Penal Reform szervezet korábbi igazgatója
◊◊◊◊◊◊
„Isten a célunk, a Korán az alkotmányunk, a Próféta a vezérünk, a harc az utunk, és Istenért meghalni a mi leghőbb vágyunk”
A Hamasz Kartája
Az iszlám, illetve arab társadalmak hősies erőfeszítéseit nem lehet részvét nélkül szemlélni, de részrehajlás nélkül kell vizsgálni.
A kötet első tanulmányában az iszlám társadalmakban megjelenő politikai radikalizmus nemzetközi politikai valamint belső társadalmi okainak felvázolására tettem kísérletet, miközben felmutattam a nagyhatalmi politikák felelősségét, illetve felelőtlenségét, valamint a globalizáció folyamatainak nem-szándékolt következményeit, beleértve a migrációs és interkulturális feszültségek pszichológiai hatásait is. A második tanulmányban a mai radikális politikai iszlám eszmetörténetével foglalkozva egységes logikai rendbe igyekeztem szervezni annak előzményeit és mai tendenciáit. A kötetben szereplő harmadik dolgozat az iszlám radikalizmus két kortársi gondolkodójával és első jelentős társadalmi szervezetének kibontakozásával foglalkozik, a negyedik munka pedig arra vállalkozik, hogy a terrorizmus fázisát maguk mögött hagyó és az aszimmetrikus háború stádiumába átlépni képes érett fegyveres harci szervezetek tevékenységének háttere előtt ezek eszmei alapozását, valamint fejlődési trendjeit mutassa be. [IDResearch Kft./Publikon Kiadó, Pécs, 2011 ISBN: 978-615-5001-46-8]
◊◊◊◊◊◊
„Meggyőződésünk szerint a szociológus és kriminológus szakma összefogásával, együtt gondolkodva sikeresebben kereshetjük a prostitúció és az emberkereskedelem problémája megértéséhez, prevenciójához és kezeléséhez vezető utakat. Nem titkolt szándékunk, hogy a rendezvény alkalmat és lehetőséget teremtsen a különböző tudományterületek találkozására, szakmaközi kutatások, együttműködési projektek megalapozására is.”
[OKRI, Budapest, 2011
◊◊◊◊◊◊
A mű egy több évet átfogó kutatómunka eredményeit mutatja be, két részben. Az első rész azokat a megoldási javaslatokat ismerteti és értékeli, amelyek az elmúlt 10 év, új Btk.-t érintő kodifikációja során születtek. Ennek során alapvetően az igazságügyi tárca hivatalos tervezeteit, azoknak is a büntetőjogi felelősséget érintő rendelkezéseit (alapelvek, a bűncselekmény fogalma, stádiumok, szándékosság/gondatlanság, elkövetők, felelősségi akadályrendszer) tekinti át. Mindemellett utalásszerűen kitér Wiener A. Imre és Ligeti Katalin „nem hivatalos” művére is. A második rész külön tanulmányokat szentel a büntetőjogi felelősség egyes problematikus területeinek, felfedi és áttekinti azokat, illetőleg értékeli az azokkal kapcsolatos álláspontokat, és nem nélkülözi egyfajta megoldási javaslat nyújtását sem. A főbb területek ezzel kapcsolatban a bűncselekmény fogalma, a társadalomra veszélyesség kategóriája, a büntetőjogi felelősségre vonás akadályrendszere, a jogos védelem és a megelőző jogos védelem, illetve az elkövetők.
◊◊◊◊◊◊
„Nem várjuk el a fiataloktól, hogy maguktól tanulják meg az algebrát, hogy instruálás nélkül váljanak virtuóz hegedűművésszé vagy elsőrangú teniszezővé. Mégis valahogy úgy gondoljuk, hogy a gyerekek maguktól megtanulják az együttélés szabályait, csak össze kell ereszteni őket az iskolában.” – írja Elliot Aronson világhírű szociálpszichológus Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája című könyvében. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézetben 2008-ban indult útjára az a kezdeményezés, amely Magyarországon talán elsőként kínál olyan komplex támogatást az oktatási-nevelési intézmények számára, amely a problémák felszíni kezelésén túlmutat. A program a bajok gyökeres orvoslására törekszik, gyerekeket és felnőtteket egyaránt a konfliktusok békés feloldására, az együttműködés fontosságára tanítva. Jelen kötetben bemutatásra kerül az iskolai agresszió kezelését és megelőzését segítő projekt, a Mérei Intézetben működő Agressziókezelési Munkacsoport tevékenysége, továbbá helyet kaptak a programban együttműködő partnerek munkái, a témában született kutatások, jó gyakorlatok. [Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, 2010]
◊◊◊◊◊◊
A kötet a legutóbbi kutatások eredményein keresztül mutatja be azokat az iskolai veszélyeket, amelyek – elsősorban – a középiskolai pedagógusokat, tanulókat érintik, és amelyek különböző lelki, testi, anyagi károk okozásában fejeződnek ki. A kutatások az iskolai agresszió jelenségét az osztály tanulói és az osztályt tanító pedagógus oldaláról, egymásról alkotott képüket összevetve vizsgálják. A vizsgálatok igazolják, hogy mindegyik szereplő lehet elkövetője és elszenvedője is az agressziónak. Tanuló és tanuló, pedagógus és tanuló között mindkét irányban értelmezzük a cselekedeteket. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy az iskolai élet állandó szereplői – a pedagógusok és a diákok – mellett, esetenként megjelennek további szereplők is, leggyakrabban a szülők. A pedagógusok és a szülők közötti konfliktusról csak a pedagógusoktól értesülhetünk, következésképpen csak az egyik oldal véleményét ismerhetjük meg.
Magyarországon igen keveset tudunk a fiatalkori bűnözés „előszobájáról”. Az elmúlt évtizedekben sajnálatosan kevés empirikus kutatás zajlott e témakörben. A köteten keresztül bemutatjuk az ún. látens fiatalkori devianciákat és a rejtve maradó fiatalkori bűnözés megismerésére végzett látenciakutatásokat. A tanulmányok között nem csupán a magyar vonatkozású kutatási eredményekről számolunk be, hanem megszólaltatjuk Joshua Aronson amerikai szociálpszichológust is, aki – folytatva édesapja, Elliot Aronson megkezdett munkáját – egy mélyreható és hasznos esszével járult hozzá a kötethez. A szakmai művet Elliot Aronson értékelésével ajánljuk a magyar olvasóknak: „Ez a könyv egy életbevágóan fontos problémakörről közöl egy sor tanulmányt. Mindenkinek hasznos tanulságul szolgálhat, akinek az oktatás és gyermekeink boldogsága fontos. Örömömre szolgál megtudni, hogy Magyarországon az iskolai agresszió problémájával ilyen becsületesen és nyíltan foglalkoznak.” [Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2010]
◊◊◊◊◊◊
Kötetünk a „Társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” című, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programban megvalósuló kiemelt projekt (TÁMOP 5.6.2.) keretében készült. A projekt egyik célkitűzése, hogy a rokonterületeken dolgozó, a gyakorlati tapasztalatok szerint azonban mégis gyakran elszigetelten tevékenykedő szakemberek számára rendszerezze az elméleti és gyakorlati szakmai ismereteket, és megteremtse a bűnözéskontroll különböző szegmenseiben tevékenykedők között a szakmai együttműködést. Kötetünk írásai ezért nem csupán az adott szakterületen, hanem a bűnmegelőzés hálózatának valamely kapcsolódó területén dolgozó szakemberek, sőt, reményeink szerint a laikusok érdeklődésére is számot tarthatnak. A gyermek- és fiatalkori bűnözést, az áldozatvédelmet és a bűnelkövetők reintegrációját tárgyaló részeket egy általános kriminálpolitikai rész előzi meg, amelynek fogalmi rendszere megkönnyíti az egyes szakterületek specializált probléma-értelmezései és problémakezelési javaslatai közötti eligazodást. Különösen nagy szerepet szántunk a kötet egészében a bűnmegelőzési, illetve a helyreállító igazságszolgáltatási szemlélet bemutatásának, amelynek általános elméleti alapvetését ugyancsak az első, fogalmi rész tartalmazza. A kötet tanulmányai, noha egységes szemléletet képviselnek, nagyon is eltérő eszközökkel élnek a kriminálpolitika jelenlegi kihívásainak megvilágításában. A tanulmányokat az adott szakterület avatott elméleti és gyakorlati szakemberei készítették el, s az olvasó egyaránt találkozhat a legújabb kutatási eredményeket felvonultató elméleti jellegű tanulmányokkal, jogi elemzésekkel és a mindennapi gyakorlati tapasztalatokat bemutató pragmatikus megközelítésű írásokkal, amelyek közvetlen bepillantást engednek az egyes szakterületeken tevékenykedők munkájába. Elmélet és gyakorlat, a legkülönbözőbb szakmák sajátos szempontjainak egyidejű jelenléte és egymásra reflektálása reményeink szerint megkönnyíti az olvasók számára azt, hogy napjaink hazai kriminálpolitikai törekvéseiről, fennálló hiányosságairól és fejlesztési lehetőségeiről hiteles és alapos képet alkothassanak.
[TÁMOP–IRM, Budapest, 2009]
A kiadvány teljes terjedelmében megtekinthető:
◊◊◊◊◊◊
Az OKRI Szemle az Intézet megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából elindított, és – szándékaink szerint – a jövőben kétévente megjelenő kiadvány, amely az „OKRI-szerdák” során elhangzott előadásokból, illetve az itt előadó szakemberek írásaiból nyújt áttekintő válogatást. A 2006 őszén elindult sorozat keretében eddig 106 előadásra, szakmai vitára, beszélgetésre került sor, ötvenöt előadó jött az Intézetbe, néhányuk visszatérően, több alkalommal is. Valamennyien szakmájuk meghatározó személyiségei, a hazai értelmiség jeles képviselői. Jelen kiadványunk az intézeti megújulás egyik elemének első éveit szemlézi, mutatja be. [OKRI, Budapest, 2009]
A tanulmányok letölthetők:
– Kutatási zárótanulmány –
Ahhoz, hogy az iskolai agresszió kezelési és befolyásolási lehetőségeiről valósághű képünk legyen, fontos annak megismerése, hogyan látják a problémát az iskolai életet meghatározó két fontos rendszer ágensei, a pedagógusok és a gyermekvédelmi rendszer szakemberei. Jelen vizsgálat az ő meglátásaiknak, probléma észlelésüknek és megoldási elképzeléseiknek, valamint gondolkodásuk és tapasztalataik hasonlóságának és különbözőségeinek megismerésére és feltárására irányult.
◊◊◊◊◊◊
Emberpiac – A Magyarországot érintő nemzetközi emberkereskedelem társadalmi, kriminológiai jellemzői Az ESZTER Alapítvány a bántalmazott, megalázott és súlyosan traumatizált gyerekek és felnőttek segítésén munkálkodik. Az emberkereskedelmet sok esetben szexuális kizsákmányolás céljából követik el, az áldozatok súlyos erőszak elszenvedői – segítésük speciális ismereteket, tudást követel. Ezért vette szívesen az Alapítvány a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízását és támogatást ennek a könyvnek a létrehozására. Az ESZTER Könyvek első kötete kézikönyv, amely az emberkereskedelem áldozataival kapcsolatba kerülő szakembereknek szól. Reményeink szerint hozzájárul a terepen dolgozók sikeres és hatékony munkájához, az áldozatok segítéséhez. [Kézikönyv. ESZTER Alapítvány – Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2009]
„Mintha a számítógépek mindig is az internetre vártak volna – úgy, ahogyan a némafilmek vártak a hangra és a színekre.” David Cronenberg filmrendező 1999-ből származó megállapítása napjainkban, az internet mindennapossá válásával is időszerű maradt. Az internet-használat befurakodik mindennapjainkba, de áldásos hatásai mellett egyre inkább érezzük káros mellékhatásait is, amelyekről azonban nem tudjuk megkérdezni orvosunkat vagy gyógyszerészünket. A könyv arra keresi a választ, mi lesz a jövőben a káros internettartalmakkal szembeni védekezés valódi, hatásos eszköze. Az olvasó megtudhatja, hogy az internet hatására hogyan válik egyre extrémebbé a pornográfia és ez a folyamat hogyan vezet a gyermekeket ábrázoló pornográf tartalmak elterjedéséhez. Olyan kérdéseken gondolkodhatunk el, mint: milyen szerepük lehet az online közösségeknek az erkölcsök fellazításában? Hogyan hat a gyakori internetezés gyermekeink veszély-érzékelésére és védekezőképességére? Az online pornográfia nézegetése a „pedofília” előidéző vagy megakadályozó tényezője-e? Miért kell óvakodnia a törvényalkotónak a pornográfia büntetéssel fenyegetésétől? Hatékony és megengedhető eszköz-e a büntetőjog a védelemre? Mennyire hatékony a magyar rendőrség a gyermekpornográfia felderítésében és kezelésében? Milyen nehézségekkel kell szembenézni a nemzetközi bűnügyi együttműködés során? Az alapvetően kriminológiai tárgyú könyvet nemcsak az online gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek, a jogalkalmazók és a jogalkotók, de a nagyközönség is haszonnal forgathatja. Hiszen a megelőzés leghatékonyabb eszköze az ésszerű internet-használat, amelyhez elsősorban magát a médiumot és annak hatásait kell megismernünk.
Miközben az egy-egy megrázó bűncselekmény következtében felkorbácsolt indulatok egyre jelentősebb mértékben befolyásolják a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntetőpolitika alakulását, tulajdonképpen alig tudunk valamit Magyarországon arról, mi is késztet egy fiatalt a bűnelkövetésre, és mivel lehet eltéríteni a bűnelkövetővé vált fiatalokat az "élethosszig tartó bűnözés" útjától. A fiatalkori bűnelkövetővé válás dinamikus tényezőinek ismerete nélkül ugyanakkor nem alakíthatóak ki célzott szakpolitikai intézkedések és programok. A világ számos országában folynak ezzel kapcsolatos kutatások, ezek eredményeinek hasznosítása a közpolitikai döntéshozatalban igazoltan előnyös és sikeres. Ezért Magyarországon is szükség van olyan longitudinális vizsgálat megindítására, amely a késő gyermekkortól kezdve követi végig azt, hogy egy adott generációban kik, miért és mikor válnak bűnelkövetővé, mikor és milyen feltételek fennállása esetén hagynak fel a bűnöző magatartással, vagy épp kerülnek bűnözői karrierpályára. Az ilyen kutatáshoz kapcsolódó kísérleti vizsgálatok ráadásul lehetővé teszik egy-egy szakpolitikai intézkedés és program hatékonyságának a mérését is, ezzel is segítve a közpolitikai stratégiaalkotást és döntéshozatalt. [Egészséges Ifjúságért Alapítvány, 2009]
2009 előtt megjelent kiadványok »
|
|||||||||||||||||||||||||||||