„Szabadság, biztonság, jog”
Az OKRI fennállásának 50. évfordulója – Emlékév
Az Országos Kriminológiai Intézet 2010-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A fél évszázad alatt komoly hazai és nemzetközi elismertséget, szakmai hírnevet elérő intézmény, a múltra visszatekintve és a jövőbeni kihívásokkal és feladatokkal szembenézve, méltó módon szeretné megünnepelni ezt a jelentős évfordulót. A 2009 és 2010 szeptembere közötti Emlékév során olyan rendezvényeket, esemény-sorozatokat és programokat tervezünk, amelyek lehetőséget adnak – a hazai és nemzetközi szakmai és laikus közvélemény számára egyaránt – az Intézetben folyó munka és a munkatársak megismerésére. Az Emlékév eseményei egyidejűleg kívánnak fejet hajtani az elmúlt időszak kiemelkedő kriminológusai, tudományos eredményei, innovációi előtt, és keresik a jövőbeni együttműködési lehetőségeket, a szakmai előrelépési, haladási utakat.
AZ EMLÉKÉV ESEMÉNYEI
1.
|
„Szabadság, biztonság, jog"
– Az OKRI Emlékév záró konferenciája, nemzetközi és magyar meghívott
előadókkal. A konferencia célja részben beszámoló az Emlékév
eseményeiről és eredményeiről, részben szakmai programok a szabadság,
biztonság, jog témájában.
Időpont: 2010. szeptember 23-24.
A konferencia programja – magyar nyelvű
– angol nyelvű
REGISZTRÁCIÓ! Konferencia regisztráció
Hotel regisztráció (szállásfoglalás)
|
2.
|
Gödöny József Emlékverseny – Pályázat ügyészségi fogalmazók és egyetemi, főiskolai hallgatók részére a „szabadság, biztonság, jog” témája köré szerveződő
tanulmányok megírására.
Meghirdetés: 2009. szeptember
Eredményhirdetés: 2010. szeptember
|
3.
|
„A hónap témája” – Műhely-sorozat, amely átível a jubileumi éven. Neves
előadók, a téma szakértői, és a kapcsolódó intézeti kutatást végző
munkatársak együtt, workshopok keretében hónapról hónapra körüljárnak
egy-egy témát – ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy megközelítsük az
adott problémakör valós dimenzióit.
|
4.
|
„OKRI az Ügyészségen” – egynapos előadás-sorozat Budapesten a Legfőbb Ügyészségen, ügyészek számára az OKRI kutatásaiból.
Időpont: 2009. október 26.
|
5.
|
„A kriminológia múltja, jelene és jövője Magyarországon” – Az
OKRI Emlékév nyitó konferenciája, amelynek célja részben az Emlékév
koncepciójának és programjainak bemutatása, részben tematikus szakmai
programok (előadások, műhelyek) megrendezése.
Időpont: 2009. szeptember 22.
A Konferencia programja
|
AZ EMLÉKÉV KIADVÁNYAI
1.
|
Az intézeti periodika, a Kriminológiai Tanulmányok ünnepi száma jelenik meg 2010-ben.
|
2.
|
Az OKRI Szemle elnevezésű, kétévenként megjelenő kiadvány az intézeti fórumokon előadó meghívottak anyagaiból áll össze, és 2009 szeptemberében jelenik meg.
|
3.
|
Az NIC Review munkacímet viselő kiadvány a nemzetközileg is érdeklődésre számot tartó intézeti kutatások rövid beszámolóját tartalmazza angolul és 2010-ben jelentetjük meg.
|
|